Hagyománnyá vált, hogy minden évben elmegyünk a Washington Choral Arts Society karácsonyi koncertjére. A folyóparti Kennedy Centert ilyenkor gyönyörű, csillámos, mesei karácsonyi díszbe öltöztetik, piros ruhás kísérők segítik a nézőket, hogy minél hamarabb megtalálják a helyüket, és amikor minden elcsendesedik a teremben, lassan bevonul a teljes kórus, közben énekelve. Ezúttal a Masters in this Hall című francia klasszikust választották bevonulózenének (nem ismerem az eredeti címét) - a hideg futkosott a hátunkon, ahogy egyre hangosabban szólt a Nowell! Nowell! Nowell!
Idén az orosz nagykövet volt a koncert fővédnöke, és az Urali Filharmonikusok kísérték a kórust. A kórusművek között orosz szerzők darabjait játszották. A Csajkovszkij-művek alatt úgy éreztem magam, mint egy orosz nagyhercegnő, aki a karácsonyi bálba érkezett, fehér szőrmékbe bugyolálva, a havas tájon át sikló szánon - gyönyörű volt. A koncert második felében hagyományosan megénekeltetik a közönséget: a két évvel ezelőtti francia és a tavalyi belga után idén oroszul tanították meg nekünk a Csendes Éj első versszakát. Ezalatt mindig nagy a nevetgélés, és a közönség engedelmesen követi a nyelvtanár (ezúttal az Orosz Kultúrintézet egyik munkatársa) instrukcióit. Ha nem átírással lenne a szöveg, hanem cirill betűkkel, könnyebb lenne olvasni - suttogta B, aztán elmélázott. Nahát, ez a vertyepe biztos azt jelenti, hogy bölcső. Erre a két előttünk ülő néni, akik előtte is mosolyogva néztek hátra időnként, oldalba bökték egymást. Bölcső - mondták egymásnak, aztán kuncogtak.

Ó, de fog hiányozni ez a hagyomány is. Jövőre kénytelen leszek önállóan megtanulni görögül a szöveget, a ciprusi EU elnökség tiszteletére.

Bocs a kommentok miatt :( azokat nem tudtam visszavarázsolni.

C.

Semmi értelme nem lenne hónaphoz kötni - egyrészt időtlen idők óta nem írtam beszerzős postot, másrészt sokkal érdekesebb lesz, ha inkább azokat a zsákmányokat mutatom be az elmúlt hónapokból, amik nem díszelegnek ott mindenki más polcán is... ami közös bennük: valamennyi igazi női könyv.

1. Julia Alvarez: In the Time of the Butterflies
Négy lánytestvér életének történe a Trujillo-diktatúrát nyögő Dominikán - egyébként valós magja van: a nővérek közül hármat valóban kivégeztek egy földalatti mozgalomban történt részvételért. A négy nővér felváltva narrálja a történetet.

2. Francesca Marciano: Casa Rossa
Hangulatos olasz családregény három generáció nőalakjain keresztül - Rómában, Pugliában, Új-Angliában és New Yorkban játszódik.

3. Patricia Falvey - The Linen Queen
Ezt a regényt úgy képzelem, mint egyik nagy kedvencem, a Recipes for a Perfect Marriage-ből a nagymama írországi történetét és a Kék Biciklit egybeolvasztva. Sheila 1941-ben megnyeri az észak-írországi Linen Queen-választást, és reméli, hogy ez eléggé megnöveli az esélyeit arra, hogy otthagyja a szülőfaluját. Amit nem vesz számításba, az a második világháború és az amerikai megszállás...

4. Deborah Lawrenson - The Lantern
Modern gótikus regényként hirdetik, sötét rejtélyekkel - ráadásul egy levendulamezőkkel körülvett dél-franciaországi házban, amit GenÉvriers-nek hívnak: hát nem csodálatosan hangzik? Egy kicsit a Rebeccára emlékeztet a leírás alapján.

5. Erica Bauermeister - The School of Essential Ingredients
Jaj, hát persze, hogy bármire lecsapok, aminek a címéből az derül ki, hogy minimális köze van a főzéshez... pláne, ha az ajánlója szerint a Chocolat-ra is hasonlít! (Igaz, azt is írják, hogy a Like Water for Chocolate-re is emlékeztet, ami pedig brrr.) Egy varázslatos főzőiskola meséje, és nyolc tanítványé, akik sokkal többet kapnak, mint egyszerű recepteket és technikákat - Lilliannek köszönhetően az egész életük megváltozik a hétfő esti közös főzéseknek köszönhetően.

6. Sarah Jio - The Violets of March
Ezt becsszóra nem akartam megvenni, de az amazon hónapról hónapra egyre kitartóbban ajánlgatta, illetve az olvasók egyre klasszabb és klasszabb értékeléseket írtak róla... A mélyponton lévő írónő, Emily Bainbridge Islanden tölti a nyarat ősöreg nagynénje meghívására, és felfedez egy 1943-ban írt régi naplót, ami különös módon kapcsolódik a saját életéhez.

7. Anna Jean Mayhew - The Dry Grass of August
Déli regény, woohoo! Szegregáció, Észak-Karolina, egy angyali szívű fekete házvezetőnő és egy tragédiába fulladt családi nyaralás, aminek következtében a tizenhárom éves Jubie ráébred szülei korlátoltságára, és hatalmas lépést tesz a függetlensége felé...

8. Patricia Schoenewaldt - When We were Strangers
"Ha elhagyod a falut, idegenek között fogsz meghalni" - figyelmezteti Irmát az édesanyja, de a húszéves lány túl szegény és csúnya ahhoz, hogy férjhezmenésről álmodhasson az abruzzoi kis faluban. Szerencsét próbálni indul az Újvilágba, ahol először Clevelandban, majd Chicagoban, végül San Franciscoban telepszik le - csodálatos, segítőkész barátokkal találkozva az útján.

9. Sarah Addison Allen - The Peach Keeper
Rejtélyek, varázslat, egy elhagyott régi ház, és Észak-Karolina vízesései - mi kell több? Addison nagy kedvencem lett.

10. Sandra Kring - The Book of Bright Ideas
Két kislány együtt töltött nyaráról szól, akik tragikus titokra bukkannak...

11. Anna Gavalda - Hunting and Gathering
Nem szépséges borító? És annyian dicsérik... különben is, odavagyok a szeretnialó különcökről szóló feelgood-regényekért.

12. Susan Hill - The Woman in Black
Juj, állítólag olyan, mintha Jane Austen írt volna az angol lápvidéken játszódó kísértethistóriát...

13. Anna Johnson - Savvy Chic
Ez a nő a legújabb girl crush-om. Vidám, stílusos, eszméletlenül kreatív, lázadó szellemű, és minden élethelyzetre van egy semmibe-nem-kerülő klassz tanácsa. Frugally fabulous.

14. Susanna Kearsley - The Winter Sea
Még egy Angliában játszódó regény, amit rengetegen szeretnek - bár időutazós történelmi, amivel kapcsolatban mindig fenntartásaim vannak. Meglátjuk.

Miért pont én ne írjak ilyen posztot...? Nézzétek, ki hogyan vetődik erre:

fekete haju vékony lányok (szépek) – itt nem nagyon vannak ilyenek

csúnya néni gif – minek?

halboncolási jegyzőkönyv – ilyenem nincs, a közértben is csak olyan állapotú állatokat veszek, amikről már nem lehet megmondani, mifélék voltak, amíg éltek…

budapest gumicsizma mánia - megnyugtatásul: ez valami angolszász eredetű dolog. Itt speciel az egyetemista korú lányok kétféle lábbelit ismernek: száraz időben a vietnami papucsot, nedvesben a gumicsizmát

halalsoron felajanlja hogy megszokteti – romantikus…

habcsók menyasszony – cuki lehet :)

fekete fehér pöttyös madár - gyöngytyúk

fehér folt, hortobágy, hortobágy a négyzeten – he?

fehér rózsa fekete szegéllyel – juj, ez valami gombafertőzésnek tűnik

állathatározó hernyó – az meg milyen lehet???

boldog szuletesnapot nagymama – Isten éltesse!

b vel állat – ezt Chapeau-val játszottuk sokat… hiányzik :(

serpenyőben süt - szoktam

Őszintén remélem, hogy jön át – nem jövök

articsok mintak – szerintem az articsóknak nincsenek mintái…

dorseti körtetorta – juj, erre rágugliztam, és találtam egy fancy verziót. Három feldarabolt körtét híg, konyakos cukorszirupban öt percig párolunk, aztán félretesszük. Aztán 225 g lisztben elmorzsolunk 110 g vajat, belekeverjük a körtedarabokat, 300 g szedret, egy narancs reszelt héját. Hozzáadunk 2 tojást, 110 g cukrot, 25 g mandulalisztet, kivajazott tortaformában 180 fokon kb fél óra alatt tetszetős pozsgásra sütjük, aztán a végén megszórjuk egy kevés barnacukorral, és még öt percre visszatoljuk a sütőbe. Voilá!

mit kell tudni a jersy marháról – aranyos, sok tejet ad, világosbarna színű és fehérrel van körülhúzva a szeme

szerencse egy szeszészélyes nőszemély – nem, egy szeszélyes nőszemély nem szerencse, hanem Istencsapása

wife or bike - bike

piros szoknyás meseszereplő – Vianne Rocher, ha ugyan ő annak számít

szarvasos ágyneműhuzat – ebben nem tudok segíteni

mi az a bergamott – citrusféle. Finom.

projeto reforço escolar ensino fundamental – ilyen nyelven még nem tudok, de feltett szándékom megtanulni portugálul susogni és zsuzsmorogni (és érzéki brazil dalokat fogok énekeni, meglássátok)

akinek hiányzik az édesanyja – szegény

ketrec csapdák fogni madarak – nem, hanem madáretetők etetni madarak (legfeljebb fényképezni)

hajszálvékony pozsgás – növény? süti? ember? (jellemző, milyen sorrendben jutnak eszembe)

ki se lát a fűből – még nőjön egy picit

cikasz levelén fehér szöszmösz – jaj, biztos szőrösbogár, nálunk is lakott olyan, meg is ette a majomfámat :(

juhászbácsi szamárháton – földig ér a lába

fekete ruha de a keze csipkés – ez csinos lehet

jó pihenést - köszi

Amikor beköszöntött a május, Poppy levette az alsóneműjét és szeptemberig vissza sem húzta. Úgy ünnepelte a természet újjáéledését, mint egy hetvenes évekbeli hippi. Les anglais. Les punks.

Gabrielle egyszer próbálta ki, egy találkára igyekezve; de tíz perc múlva megbánta – gondosan kikerült minden kapualjat, amiből hűvös szellő csapott elő, minden fényes kőpadlót a szállodákban (elvből nem használt nyilvános mosdót, amikor a luxusszállók annyival kényelmesebbek: a titok annyi, hogy az ember céltudatosan belép, bólint a concierge-nek, gyorsan a mosdó felé veszi az irányt majd pár perc múlva ugyanígy távozik). A legrosszabb a metró volt – mozgólépcsőstül! -; igazi rémálom: leülésről szó sem lehetett.

Mire a környékre ért, eldöntötte: nem bírja tovább, betér az antik ruhákat áruló kis üzletbe. A kedvencei, a húszas évekbeli táncruhák között gyorsan szétnézett, aztán a fehérneműk felé vette az irányt és szerencséje volt: negyvenes évekbeli, őszibarackszín szaténnadrágocskára bukkant a méretében, hozzáillő csúcsos melltartóval. Sietett felpróbálni - a mandzsettagombok között válogató férfit az első pillanatban észre sem vette; vállával majdnem elsodorta. A férfi hanyagul felnézett és végigmérte. Gabrielle futó aligmosolyt villantott rá, majd a fülkébe vonult.

Kioldotta a diszkrét, átkötős sötétkék ruha övét, fogasra akasztotta és felpróbálta a fehérneműt. Levette a melltartót, rövidebbre igazította a pántot, majd visszavette. Sokkal jobb. Megfordult, hogy minden irányból megtekintse az eredményt.

Ebben a pillanatban a szeme sarkából észrevette, hogy résnyire nyitva a függöny, a férfi épp belát. Minden valamirevaló nő ismeri a trükköt: meglátni valakit, és úgy tenni, mintha mégsem. Kihúzta magát, arrébbfordult. A férfi elvigyorodott. Tudja, hogy észrevettem – villant át rajta, aztán kihívóan felemelte az állát, és szándékoltan lassú mozdulatokkal visszaöltötte a ruhát.

Mikor kilépett az üzletből, pár sietős lépés után a férfi utánakiáltott.

- Nem kávézna velem?

Gabrielle megperdült.

- Nem lehet, sietek egy beteg barátnőmet meglátogatni. – Ostoba kifogás; az első, ami eszébe jutott. Nem fogja az orrára kötni, hogy a szeretőjével találkozik a hagyományos cinq á sept-re.

A férfi feltűnően az órájára nézett, és pimaszul vigyorogva bólintott. Gabrielle felvonta a fél szemöldökét.

- Vacsora? – Hanyagul a ház mállott falának dőlt, kezét zsebre tette.

Megrázta a fejét.

- Utána dolgozni megyek, hajnali négy tájt fogok végezni. - Ez végre igaz volt.

- Petit dejeuner? – És mutatta is, milyen kicsire gondol, két ujját összecsippentve. Gabrielle szeme megvillant – quel culot! -, aztán elnevette magát és beleegyezett. Meghívatni nem akarta magát; egy darabig tűnődve nézte a férfit, oldalra billentett fejjel.

- Jöjjön át hozzám tízre.

Megadta a címet és már ott sem volt.

Reggel kényelmesen kibújt a hálóingéből, zuhanyzás után hamvas sminket tett fel, mélyvörös rúzst, haját gondosan feltűzte. Előkészítette az asztalt: fehér abrosszal terített, gyűrűbe húzta a lenvászon szalvétákat, majd tálba rendezte a a sarki pékségben vásárolt féltucat croissant-t és brioche-t, végül kávét főzött, és kivette a hűtőből a vajat, hogy megpuhuljon kissé. Eper- és sárgabarackdzsem egy-egy ramekinben, a két teríték mellé narancslé – kész is.

A ruhásszekrényéből elővette az osztrigaszín selyempizsamát, gondos mozdulatokkal élére vasalta, majd felöltötte. Alvásra sosem használta – sőt, tulajdonképpen eddig egyszer volt rajta egy galéria megnyitóján. Aznap este készülődéskor Poppy kiborította a teljes ruhatárát az ágyára, és egyesével felpróbált, majd könnyekig zaklatva a sarokba dobott minden egyes darabot. Gabrielle szánakozva nézte, majd – csak hogy megmutassa neki – elővette a délután vásárolt új pizsamáját és azt vette fel mindössze egy pár ezüst szandállal és kristályfülbevalóval. Senkinek nem tűnt fel, hogy hálóruhát visel - másnap a róla készült fényképpel hirdette a megnyitót az egyik színes magazin.

Misi és Zsizsi jókor döntöttek úgy, hogy meglátogatnak bennünket: tegnap elküldtem őket Georgetownt nézni, és úgy jöttek este haza, hogy hú meg ha. Nekem is ilyenkor a kedvencem ez a városrész: a téglafalakon vöröslik a vadszőlő, a kerteket ellepik a színes lombok és a csillagsom piros bogyói, ráadásul már mindenhol glédában állnak a halloweeni tökkupacok.
Úgyhogy miután kisétálták magukat, úgy gondoltam, igazán megérdemelnek egy hangulatos őszi vacsorát - és lehetőleg nem túl macerásan elkészülőt, mert jobban szeretek vendéglátni, mint vendégnemlátni a konyhai robot közben.

Hazafelé előrelátón beszereztem pár szelet malachúst (a malac egyes alkatrészeinek nem tudom a magyar nevét, úgyhogy mindenki olyat vegyen, amilyet szeret), fél kiló gnocchit és pár üveg hard cidert (ez a buborékos almasör, tudjátok. A nem hard cider meg szűretlen almalé). Aztán tizenöt-húsz perc alatt előadtam a következő koreográfiát:

- felteszek forrni egy fazék vizet,
- amíg az felforr, oldalanként öt perc alatt megsütöm a malacszeleteket, majd félreteszem őket meleg tányéron (ez nagyon fancy módon hangzik, de csak annyit tesz, hogy a kerámiatányérunkat bedugom a mikróba, és 30 mp alatt megmelegítem)
- a lobogó vízbe belepottyantom a gnocchit,
- amíg a gombóckák főnek, a malac serpenyőjébe öntök fél csésze hard cidert, és bugyborékoztatom egy verset,
- aztán a ciderbe borítok egyharmad csésze sűrű tejszínt, és kézi habverővel elkeverek benne egy evőkanál magos mustárt (meg ne mondjátok B-nek, hogy a fém habverőmmel a teflonba nyúlkálok) és még gyöngyöztetem egy sort,
- végül a megfőtt gnocchit beleszedem a tejszínes-mustáros lébe, és jöhet a tálalás.

A lányok kaptak mellé egy-egy üveg hard cidert is, az összhang kedvéért, a vacsorát pedig tökpitével zártuk.

Épp amire szükségem volt: egy nyugalmas déli regény. Nem tudom, ki hogy van a Trónok harcával: amennyire letehetetlen, egy idő után annyira lelomboz, hogy mindenkinek rossz. És a második kötetre ráadásul elegem lett a sok tinédzserkorú szereplőből. Ha jól számolom, az egyik királyjelölt tizenhat éves, a másik tizenhárom, Dany tizennégy, és felnőttnek ott van a nehezen kedvelhető Stannis.
Úgyhogy szünetet kellett tartanom, és felüdülésnek éppen remek volt Gilmore karcsú könyve.

A főszereplő Catherine Grace egy tüneményes kislány: okos, felvágott nyelvű, makacs és mulatságos - nagyon szerettem. Catherine Grace és húga egy déli kisvárosban élnek, apjuk a helyi baptista lelkész, anyjuk meghalt, amikor a lányok még egészen kicsik voltak.
Catherine Grace szemén keresztül úgy látjuk Ringgold városát, mint egy színes kaleidoszkópot; a mellékszereplők remekül kidolgozottak - a kedvencem a szomszéd, Gloria Jean volt, aki egyrészt ötszörösen elvált (hööörd), másrészt botrányosan kékre festi a szemét (még hööörd), harmadrészt pedig a legmelegebb szívű pót-anya, akit a lelkészlányok csak álmodhatnak maguknak. Nagyszerűen ellensúlyozza a szigorú lelkész apát, és rengeteget tanít Catherine Grace-nek fiúkról, ruhákról, körömlakkokról - később pedig elfogadásról és megbocsátásról.
A könyv elejét nagyon szerettem; édes és szomorú volt a kislány története, akinek minden percben hiányzik az anyukája. Ahogy Catherine Grace nőtt fel, úgy lett évről évre egyre nyilvánvalóbb, hogy az életét egy nagyvárosban képzeli el, és egyre céltudatosabban tett meg ezért mindent; végigdolgozta a nyarakat, vállalta a konfliktust az apjával és az első szerelmével. (Juj, az apát rémesen utáltam: egészen úgy képzeltem el, mint a Carnevale sorozat Justin atyáját, aki bigott és hátborsództató és könyörtelen, juj.) Az atlantai időszak - maga a beteljesült álom - ehhez képest kevésbé volt színes, aztán egy váratlan tragédia után Catherine Grace-nek vissza kell térnie Ringgoldba.
A könyvnek a legnagyobb pozitívuma az, ahogy bemutatja, hogyan érik a főhős a folyamatos kihívásoknak köszönhetően erős, kiegyensúlyozott nővé - az alapkonfliktussal voltak problémáim, de lehet, hogy ez az én hibám. Összességében nagyon élveztem.

(És aki elolvassa, azt is tudni fogja, miért paradicsom.)

Mostanában egymást érték nálunk a vendégek - hála Istennek! Ez rám több szempontból is jó hatással van, de most csak arról mesélek, hogy ilyentájt előtör belőlem a CHAOS-pánik (Can't Have Anyone Over Syndome, copyright by Flylady), és vad takarításba, selejtezésbe, miegyébbe fogok. És megdöbbenek, mi mindent találok a szekrény mélyén...

Miss Minimalisttal még barátkoznom kell egy kicsit, mert a könyvgyűjteményem márpedig marad - de a múltkor elgondolkodtatott; írt egy érdekes bejegyzést az álom-énről és az ő cuccairól, amitől az én fiókjaimat nem lehet betolni.

- Az én álom-énem sokáig partiarc volt, úgyhogy az én vállfáimon ott lógnak az ő csinosnál csinosabb ruhái, miközben én igazából legjobban otthon érzem magam esténként egy fotelben egy könyv társaságában, két pohár bor után bóbiskolni kezdek (a koktélokról jobb nem szólni), és nem szeretek ismerkedni.
- Aztán egy darabig kreatív guru volt az álom-én: lett neki szép színes gombóc fonala, bambusz kötőtűje (fogalmam sincs, miért nem kötök, holott tényleg megnyugtató érzés), egy fióknyi albumkészítős vacka, hímzőfonalai. Ezzel az álom-énnel már több közös volt bennünk, de ezt az albumkészítős izéjét sosem fogom megérteni. Még jó, hogy vendéglátáskor meg ajándékcsomagoláskor felhasználhatom a sok színes papírt.
- A kreatív fázist követte az álom-énem gasztrokirálynő-fázisa; ő odavan a csokikért, én meg igazából a savanyú és csípős dolgokat szeretem, és a legeslegklasszabb desszert, amit el tudok képzelni, a jalapenos sajtosrúd. Úgyhogy csak kerülgetem sokáig a konyhaszekrényben az egzotikus csokijait...

Először azt gondoltam, nehezebb lesz majd különbséget tenni az álom-énem cuccai és a sajátjaim között. Szerencsére sokat segít az embernek, ha azt kell végiggondolnia, minek a tengerentúlra történő szállításáért hajlandó pénzt kiadni.

Nektek mivel pakolja tele a szekrényeiteket az álom-én?

Nem szeretem a szendvicsvacsorákat. Valószínűleg rám is átragadt valamennyi az angolszász felfogásból, mely szerint a nap fő étkezése az esti; ebédre jó, ha bekapnak egy szendvicset, aztán vacsorakor jöhet a hastömés. Én ezt mindig furcsálltam, aztán valahogy úgy ülepedett le bennem, hogy ebédre is meg vacsorára is főtt ételt szeretek enni.
Ezzel persze nem könnyítem meg a saját dolgomat. Pláne munkailag zűrös időszakokban. Úgyhogy lassan elkezdem összeszedni egy listába azokat az ételeket, amiket gyorsan el is tudok készíteni, és a főbb hozzávalóik mindig ott figyelnek a hűtőben. (A nem főbbekért legfeljebb beugrom gyorsan egy közértbe hazafelé...)

A kedvenc ilyen vacsorámat a Real Simple magazinban találtam, és a következőképpen készül:

Felforralok egy lábosnyi forró, sós vizet, és belehajítok egy kupac gnocchit. A főzési idő lejárta előtt (direkt nem írom, mert egyrészt mindenki máshogy szereti az állagát, másrészt eltérő ideig kell főzni, ha frissen gyúrod, vagy ha a fagyasztóból kotrod elő) egy perccel utánadobok egy marék előfőzött pici garnélarákot, valamint ujjnyi csíkokra darabolt zöldspárgát. Ha csipog a csipogóm, leszűröm az egészet, egy nagy tálba borítom; kap pestot, némi reszelt parmezánt, esetleg apróra vágott bazsalikomot, borsot, sót; én még egy kis extra olívaolajjal is nyakon öntöm. Nem mondom, hogy ezt a hazatérésünk után is változatlan formában fogom előadni havi háromszor, de próbáltam már rák és spárga helyett sonkadarabkákkal és friss, valamint olajban eltett aszalt paradicsommal is ugyanezt - ugyanúgy megnyaltuk utána a tíz ujjunkat.

… merthogy a „mi lennék”-játékot mi régen kínai portrénak hívtuk, boldogult szerepjátékos koromban; egy-egy karakter lényegének átadásához azóta sem találtak ki ennél remekebbet:

Ha...

…évszak lennék – csicsergős tavasz
…hónap lennék – április
…a hét egy napja lennék – csütörtök
…a nap egy időpontja lennék – reggel 9.00, amikor még bármi lehetséges
…bolygó lennék – Naboo
…tengeri állat lennék – tengeri rózsa
…berendezési tárgy lennék – tálalószekrény. vagy könyvespolc
…bűn lennék – kevélység
…folyadék lennék – tea: hangulattól függően kamilla, assam, menta…
…drágakő lennék – gránát
…fa lennék – malus sargentii – ami egyfajta díszalma, minden évszakban gyönyörű
…madár lennék – kardinálispinty
…virág lennék – nárcisz
…időjárás lennék – lágy tavaszi eső közben napsütés
…mesefigura lennék – a szégyenlőcs csigabiga a Vízipókból
…hangszer lennék – zongora
…állat lennék – macska
…szín lennék – dinnyepiros, félúton a piros és a rózsaszín közt
…érzelem lennék – vágyódás
…zöldség lennék – avokádó
…hang lennék – patakcsobogás
…elem lennék – szelíd tűz (gyertyaláng, nem bozóttűz)
…zene lennék – swing
…dal lennék – Michael Bublé: Save the last dance for me
…film lennék – Színes fátyol (2006)
…könyv lennék – The Help (Kathleen Grissom)
…étel lennék – ecetes-fűszeres házi savanyúság, csinos üvegben
…fűszer lennék – feketebors
…hely lennék – dzsungeles kert
…íz lennék – savanykás-friss
…illat lennék – nyálcsordító tearózsa
…parfüm lennék – Bvlgari Omnia Crystalline
…hit lennék – unitarian universalist (nem tudom magyarul)
…testrész lennék – szem
…arckifejezés lennék – félmosoly
…tanóra lennék – nyelvóra, biztosan – akár magyar nyelvtan
…mese lennék – Mr. Death and the red-haired girl, bátofkorsz
…szám lennék – nyolc
…ruhadarab lennék – szövet ceruzaszoknya
…ékszer lennék – kristályos chandelier-fülbevaló
…kiegészítő lennék – kecses sarkú, nőies cipő
…szeretet megnyilvánulása lennék – békén hagynálak lenni olyannak, amilyen vagy
…rovar lennék – szitakötő
…gyümölcs lennék – citrom

Mindig is szerettem volna egy gyönyörű étkészletet. Szerintem ebben nem kis része lehet Anne Shirley-nek, aki hol kék virágos, hol zöld-krémszín leveles, vagy piros-arany bogyómintás tányérokkal terített különleges alkalmakkor (na jó, a kék virágos asszem Lady Lavenderé volt). Jó néhány könyvem van, ami az otthoni vendéglátással, dekorációkkal, szalvétahajtogatással foglalkozik - képtelen vagyok nekik ellenállni, na. És minden alkalommal sóhajtozom a csodálatosabbnál csodálatosabb porcelánok láttán.
Első önálló otthonomba mégsem virágindás, cirádás készletet vettem - már csak az életmódom miatt sem; nálam aztán igazán nem voltak többfogásos ültetett vacsorák, úgyhogy inkább nem kerülgettem a szekrényben a mártásostálat, kávéskannát, olívabogyós tálkát.
Aztán jött B, és vele együtt a baráti összejövetelek: nekem pedig még mindig nincs ünnepi étkészletem. Hétvégén a fredericksburgi régiségboltban ezen állapot fenntarthatatlanságán töprengtem, amikor megláttam az Oxford White Echo fehér virágokkal festett, platinaszín szegélyes, kecses csészéit. A bányásztörpére hasonlító tulajbácsi igazán roppant vonzó ajánlatot tett a hiányos szettre; és amint látom, az internet zugaiban időnként fel-felbukkan egy-egy kistányér, teáskanna, hogy kiegészíthessem.
Aztán végül mégis ellenálltam. Egyrészt ott kapnék szívrohamot, ha a jövő évben esedékes hazaköltözésünk során úgy járnék, mint egy exkollégám a nászajándékba kapott herendivel (egyetlen ép darab sem maradt közte). Másrészt eszembe jutott Matthew Mead, és az Entertaining Simple, amit pont olyan állhatatlan népeknek írt, mint amilyen én vagyok: különböző ünnepekre márpedig különböző dekoráció jár, de csak nem vehetünk egy-egy komplett karácsonyi, tavaszi virágos, őszi szőlőindás készletet...?
A megoldás a capsule wardrobe mintájára a capsule pantry. Az ember beszerzi az alapdarabokat, összeszorított foggal, eltökélten ellenáll a pasztellszín pöttyös szegélyeseknek, és kizárólag sima fehéreket és üvegholmikat választ. Az egész kollekció aztán meglehetősen minimalistán fest (a külszolgálatok vége felé mindig elfog a minimalizmus iránti vonzalom: adjatok egy-másfél évet, és már nyoma sem lesz). Sima nagytányér, salátástányér, leveses tálka (ami fagyihoz is remek), tojástartó, fületlen tűzálló bögre (lehet benne sütit sütni), sima üvegpohár, dundi üveg borospohár, tortatál, és még pár apróság.
A lenyűgöző lényeg az, hogy nagyjából minden multifunkcionális.

1. Az üveg tortatál ha például fejreáll, a talpára kis tálkában mártogatószósz kerülhet, az aljára pedig sós keksz. Lehet persze hagyományos módon használni, vagy kis kancsóban gyümölcslevet és pohárkákat tehetünk rá. És ami a legravaszabb az egészben: a pici poharak valójában üveg teamécs-tartók. Mead koktélpartin citromszeleteket tesz bele, ültetett vacsorán az aljára pöttyint egy kis szószt, és belebiggyeszt egy garnélarákot, vagy egyszerűen befogja őket só- és borstartónak. Ja, és persze a kávédélután: ott épp ideális egy eszpresszóhoz.

2. A poharakon kívül az evőeszközkészlet is rém sokoldalú: a villa sajttálon tarthat feliratokat, büféjellegű összejövetelnél színes szalag foghat össze egy-egy villát, kés és kanalat, a harmadik megoldás pedig a kedvencem, fagyi- vagy pudingkanalazáshoz: az ember belemártja a kanálkát olvadt csokiba, megszórja ezüst cukorgyönggyel, majd hűtőben megdermeszti.

3. Egy közönséges üveghengerrel pedig mennyi mindent lehet kezdeni...! Tortatálra téve sütifedő, jéggel teletöltve pezsgősvödör, forró itallal puncsostál, körtehalommal gyümölcstál, dekorhomokba (vagy barna kristálycukorba) állított gyertyákkal vagy virággal (esetleg karácsonyi díszgömböcökkel) asztaldísz.

4. A gömböcpohárba virágdekoráción kívül tehetünk úszógyertyát, fűszeres magokat vagy desszertet, de ettem én már előétel-salátát is így (Ssy mindig megelőzi a korát :)).

5. Amiről sosem gondoltam volna, mennyi mindent lehet vele kezdeni: a tojástartó. Mini virágcsokroknak tökéletes (egyszer egy húsvéti dekorációs újságban láttam, hogy tojástartón ücsörgő fél tojáshéjakba tettek pici ibolyacsokrokat - tüneményes volt), minimuffinnal töltve bájos, de tehetünk bele pár dinnyegömböt a desszert mellé, vagy használhatjuk mini-tortácskák emelvényének. Sőt: Mead később egyesével ad benne tejet a vendégeknek a kávédélutánon, a kerti partin pedig rúdforma jégkrémet szervíroz benne, fejjel lefelé - hogy ne csöpögjön.

Én sosem voltam nagy barátja a tojástartónak (ez azért van, mert a tojást nem szeretem se főve, se sütve), úgyhogy sosem tartottam háztartási alapfelszerelésnek.  Na de ezek után...?! Szaladok is a helyi Sur la Table-ba.

A legjobb úgy viszontlátni régi barátokat, hogy az ember nem mentegetődzik hosszasan (jajbocshogynemírtam és tsai), hanem rögtön ott folytatja, ahol abbahagyták. Most én is így teszek, jó? Egyszerűen elmesélem, miért szeretem a szeptembert.

A természet miatt...
- mert reggelente csípős, friss, ropogós ősz-illat fogad, ha kilépek az ajtón
- mert a levelek narancssárgák, sárgák, lilák, az ebszőlő türkiz és violaszín bogyókat növeszt, és a patakparti séta során nem győzök sóhajtozni a láttukon
- mert papírvékonyra száradt levelek ropognak a lábam alatt
- mert változékony az időjárás - én szeretem... néha olyan meleg van, hogy a nap lecsalogatja rólam a kardigánt, máskor hűvös, és fütyül a szél; homályos köd vagy szőlőszem-szín napsütés, lágy eső vagy villámlós zápor...
- ha már itt tartunk: mert itt az igazi őszi viharok ideje, fülrepesztő dörgéssel és lilán cikázó villámokkal
- az arany óra reggelenként: ma kinéztem az ablakon, és mintha valaki curryporral hintette volna be a környéket; nem hittem a szememnek

Az otthonos kuckósság miatt:
- nyáron a gyors zuhanyok híve vagyok, de ilyenkor végre ismét eljön a hosszú, ráérős habfürdők ideje
- bekuporodni egy kényelmes sarokba egy takaróval. Még jobb: kaptunk egy kölcsönmacskát pár napra, aki igen bújós, ráadásul hosszú, puha szőre van - vele igazán remekül lehet kuckózni
- ráérős hétvégi reggelek az ágyban, nagy kupac könyvvel az éjjeliszekrényen (The Game of Thrones, The Sweetness at the Bottom of the Pie és Belong to Me)
- gyertyaszezon, végre!

Az őszi ételek és italok miatt...
- reggelente gyümölcsturmix helyett ismét egy bögre teával indítok, és változatlanul elfog a brit birodalmi hangulat, amikor beleöntök egy korty tejet, és nézem, ahogy gombafelhő lesz belőle
- pite. Ilyenkor csodás dolog a forró tűzhely mellett állni - végre felavatom a Yolantától kapott pitesütő tálat: jöhetnek az almás, körtés, birsalmás, tökös és mexikói csokis csodák
- ismét van gránátalma az üzletekben, juhé! Ahányszor felvágok egyet, annyiszor szeretném a magjait felfűzni nyakláncnak
- krumplipüré, de csakis a saját kezűleg készült: jó sok vajjal és tejjel, szerecsendióval, habos-könnyűre keverve
- alma, bármivel, bárhogyan. Sült alma, almás palacsinta, almaszósz, almalekvár (a kedvenc lekvárom), és a csúcs: az apple cider
- ez meg is érdemel egy külön pontot: az ittani apple cider rostos almalé, ami kb. megegyezik a reszelt almából kinyomkodott barnás lével (a pitesütés mellékterméke). Az ember belekanalaz némi szegfűszeget, fahéjat, szerecsendiót, meg amihez még kedve szottyan, összemelegíti, és azon forrón elkortyolgatja
- egyáltalán: szegfűszeg-, fahéj-, szerecsendió-, szegfűbors-, és gyömbérízű bármi...
- ...különösen indiai tejes tea...
- ...vagy sütőtök
- levesek, az amerikai módi szerint: sűrűk, krémesek, félúton a főzelék felé, hogy a kanál is megálljon bennük és önmagukban is jóllakassanak
- bor
- hatalmas reggelizések: múlt héten ismét kedvem szottyant egy komplett angol menühöz, rántottával, grillezett paradicsommal, babbal, sült kolbászkával, vajtól csöpögő pirítóssal
- de a zabpehelyre sem mondok nemet :)
- tökfélék. Ezúttal nem a sütőtökre gondolok, hanem a spárgatökre és barátaira: cukkinire, patisszonra, és ezer variációjukra, amiknek a nevét sem tudom. Csíkosak, színesek, sárgák, zöldek, ragyásak, gömbölyűek, hosszúkásak - az embernek kedve támad őket lefesteni, amikor szembejönnek a piacokon

A papírillat miatt...
- mert hazafelé be-betérek a Politics&Prose könyvesboltba, hétvégenként pedig a Friends of Library nevű kedvenc antikvár üzletünkbe, ahol leselejtezett könyvtári könyvek között lehet válogatni, és a végén lángvörös hajú, gömbölyded néni számolja ki az ujjain, mennyit fizessünk értük (a néni Marion Zimmer Bradley leghűbb rajongója, és meggyőződésem, hogy titokban a helyi wicca coven vezetője)
- olvasás, olvasás, olvasás - vannak hátborsództató könyvek, amiket direkt esős napokra tartogatok (John Harwood: The Seance)
- új jegyzetfüzetek telefirkálása gondolatfoszlányokkal
- ... és még a tankönyveket sem bánom annyira: ilyenkor még képesnek érzem magam, hogy megküzdjek az EU joggal
- sőt, ezernyi új fogadalmat teszek, tervezgetek és ötletelek

Az őszi divat miatt...
-  szűk nadrág, csizmaszárba tűrve, és általvetős válltáska (bárhogy is hívják a messenger bag-et magyaul)
- sok-sok rétegnyi ruha - a nyitott gallérú ing alól kikandikáló, csipkeszegélyes trikó, fölötte  egy kardigán, és az egésznek a tetejében egy blézer.
- kötött holmik, különösen sálak. Ilyenkor állandóan elfog a vágy, hogy kötni tanuljak...
- ... és kössek egy pár borzalmasan vastag, csavart mintás, csudameleg zoknit :)

És az őszi programok miatt...
- vásárok és fesztiválok tömkelege van ilyenkor a környéken - már rágom B fülét, hogy nézzük meg az amish piacot és a helyi reneszánsz fesztivált (ő valamiért kevésbé rajong a gondolatért)
- amerikai fociszezon!!! :)
- és persze az ünnepek: nyakunkon a Halloween, aztán már csak egy kicsit kell várni Hálaadásig (el ne felejtsem elkérni a Madame májas pulykatöltelék-receptjét), és aztán indul a karácsonyi rádióadó, felteszik az égőfüzéreket, fenyőgirlandokat, és jöhet a Télapóvárás.

Ti miért szeretitek az őszt?

Hetek óta nagy a zsezsgés: készülődnek a hazatérő kollégák. Kedden a szokott csapatmunkában bepakoltuk a dobozokat a kamionba, a legtöbb autó már a kikötőben. Én szorgalmasan jegyzetelem a praktikus ötleteket - jövőre mi következünk. És egyre többször jut eszembe, mi hiányzik majd innen a legjobban... aztán egy délután meg is lett a válasz.


- Any recommendations? - állt meg mellettem a jógamatracos nő a Whole Foods Vosges-csokirészlegén.
- Well, this one was excellent. I wouldn't have thought but it truly is - mutattam a szalonnás verzióra.
- Oh. I'm vegetarian.
Ránéztem, és visszanyeltem egy 'sorry about that'-et.
- Okay. I liked the one with chilies and cinnamon, too... the campari and orange caramel one was somewhat too gooey for my taste.
- I'm a purist, actually.
Erre elhallgattam. A nő átsétált az ízesítetlen keserűcsokikhoz és a kosarába tett egy hetvenöt százalékosat, aztán elégedetten továbbállt. Én még töprengtem pár percig, aztán a citromhéjas-vaníliás-rózsaborsos fehér csoki mellett döntöttem. Igazából ez a leggyönyörűbb mind közül: lágy krémszín, rózsapiros pöttyökkel. Ezen a nyáron pontosan ez a hűvös rózsaszínespiros a kedvenc színem.
Lassan ballagtam hazafelé; otthon a liftben aztán két idős néni szállt be mellém.
- Oooh, I love your dress - kerekedett rá az egyikük szeme, és végignézett a zöld-fehér láncmintán.
- Thank you. It's very simple really - és tényleg az: kerek nyak, hosszú ujj, még gombok sincsenek rajta. Az ember egyszerűen áthúzza a fején és kész. A kicsit retrós minta teszi érdekessé; ahányszor felveszem, a Monsieur megdicsér, és közli, hogy a Mad Men-sorozatba is elmehetnék, ami tőle nem kis elismerés.
- Don't just stand there, turn around so we can see it better! - követelte a másik néni. Úgyhogy a csupa-tükör liftben rögtönzött divatbemutatót tartottam nekik, aztán az ötödikre érve kiszálltam és szép napot kívántam.

Hát ez.

Az egyik lengyel kolléganő hamarosan hazaköltözik. A fiúk igazán rendesek voltak: segítettek neki a doboz- és bútorpakolászásnál, cserébe mindegyikük hazaállított néhány aprósággal, amire Yolanta már nem tartott igényt. Én egy pitesütő tállal lettem gazdagabb (amit hamarosan ki is szeretnék próbálni, jut eszembe). Először. Aztán B óvatosan megpendítette, hogy Yolanta a kerékpárját is árulja, ami igazán szép darab, és a tulajdonosa összesen kétszer ha ült rajta.
- Nem baj, van nekem klassz bicajom otthon. Rozál - feleltem.
B még egy darabig hümmögött és a bicikli alacsony árával hozakodott elő, mire én rámutattam, hogy enyhén szólva nem vagyok egy kerékpárbajnok. Ennyiben maradtunk. Aztán egy héttel később se szó, se beszéd hazaállított egy igazán csinos, stramm, világoskék Schwinn női biciklivel.
- Még lejjebb vitte az árát, nem lehetett otthagyni - nézett szégyenlősen - Tessék, hoztam neked biciklit.
Úgyhogy így lett nekem még egy. A kolléganő tiszteletére Jolánkának neveztem el, és elhatároztam, hogy hamarosan felavatom. Egyik szombat reggel bepakoltunk a hátizsákunkba egy takarót, egy termosz hideg teát, némi darálthúsos tésztabatyut, gyümölcsöket, olívabogyót, sajtot és miegymást, és nekiindultunk piknikelni. A Ház mögött, a patak melletti erdősávon átvezető autóutat hétvégenként lezárják, ilyenkor az  kizárólag a görkorisoké, a bicikliseké és a futóké (az erdei utakat a lovasok tartják fenn maguknak).
- Juhéééé! Biciklizek! - rikoltoztam lelkesen, miközben az úton kacsáztam és csodáltam a fákon cikázó csíkosmókusokat. B előttem tekert a saját piros kerékpárján és vigyorgott hozzá. Az egyik patakparti grillezőhelynél aztán megálltunk (én ügyesen időzítve ekkor akkorát estem Jolánkával, hogy még most is fáj a bokám), leterítettük a takarót és nekiálltunk felhőformák találgatása közben uzsonnázni. Azt hiszem, ebből rendszeres programot csinálunk.

Pont ilyenre számítottam. Két kedvencemre: a Tizenharmadik történetre és a Forgotten Gardenre hasonlít - ellenségeskedés két nővér között, elhagyott ház, kísértet-történetek (ahogy olvastam, szüntelenül Elizabeth, az Authoress meséi jártak a fejemben a Forgotten Gardenből), családi titkok, és még Rose rejtélyes egészségügyi panaszai is előfordulnak - kisebb módosítással...!

Gerard, az ausztrál kisfiú anyja meséi közül azokat szerette legjobban, amik az ősi angliai családi házról, Staplefieldről szóltak. A házon kívül azonban Phyllis semmi mást nem mesélt angliai múltjáról. Egy nap a kisfiú egy régi fényképre és egy, a dédnagyanyja tollából származó kísértethistóriára bukkan, ami mintha régi családi tragédiákra utalna...
Gerardot a titkok nem hagyják nyugodni, és évtizedekkel később útra kel Angliába. Sorra talál rá a dédnagymama további hátborzongató történeteire és a család múltjának részleteire, amelyek kísértetiesen visszhangozzák egymást - olykor mintha Viola látta volna előre a jövő szomorú eseményeit, máskor pedig a valóság ihlette volna meg. Gerardnak egy idő után meggyőződésévé válik, hogy anyja és annak nővére közötti nézeteltérés mindkettőjük számára tragikus véget ért.
A nyomozás során régi levelezőtársa és "láthatatlan" kedvese, Alice segíti - láthatatlan, mert még soha nem találkoztak személyesen. Alice egy autóbalesetben elvesztette a szüleit és megbénult; ágyhoz kötve él egy vidéki angol otthonban. Tizenhárom éves koruk óta leveleznek Gerarddal, de Alice fél, hogy a személyes találkozás Gerard számára csalódást jelentene, így a levelek segítségével osztoznak egymás mindennapjaiban.

A kedvenc szereplőm Viola volt, Gerard dédnagymamája: annak ellenére, hogy kevésszer bukkan fel a regényben, minden lapon érezni a jelenlétét. Nagyon szerettem a történeteit, és úgy éreztem, ezek segítségével jobban meg tudom őt érteni, mint a többi karaktert. A történetek-a-történetben nagyszerűen működnek a könyvben: olyan életteliek, hogy sokszor megfeledkeztem arról, hogy ezek csak mozaikdarabkái az egésznek. Már az elsőnél teljesen magába szippantott a hangulat: nem ijesztőek, de nyugtalanítóak és borzongatóak.
Gerardot messze nem kedveltem meg ennyire: ő jóval sótlanabbra sikeredett, és őszintén szólva nevetségesnek találtam, hogy egy harmincöt éves férfi valóságos cölibátusban éljen egy levelezőtárs kedvéért, akivel sosem találkozott.
A legtöbb szereplőt inkább érdekesnek találtam, mint szeretetreméltónak, nehéz volt bármelyikkel azonosulni. Borzasztóan tetszett viszont a sok-sok irodalmi utalás: Henry Jamesre és Charles Dickensre és a többi gótikus szerzőre.

A vége pedig... hatalmas csavar, ami sokkal hosszabb kifejtést is megérdemelt volna. És nagyon szerettem volna, ha nem bízzák a képzeletemre, hogy a nyomozás végeztével a nyámnyila könyvtáros Gerard vajon képes lesz-e a jelenben, a való életben megállni a helyét? (Szerintem nem.) Összesen: négy és fél, a kurta-furcsa befejezés miatt.

Akkor Pookahnak és Kata Blankának :-)

1. Golyóbisok

Az enyémek kék színűek (egy világos és egy sötét), és kicsit cirmosak. A Madame számára egészen véletlenül derült ki az üveggolyó-mániám: múlt karácsonykor Titkos Mikulást játszottunk, és ő húzott engem. Egy csinos üvegtálkával lepett meg, de hogy ne legyen olyan üres, vett bele egy kupac kék és lila színekben játszó üveggolyót. Teljesen odavoltam tőlük - úgy lelkendeztem, hogy csak szégyenlősen merte később elárulni, hogy az igazi ajándék a tálka volt... ami azóta is golyóstul az ablakpárkányomon díszlik; azóta került még bele egy-két új szerzemény, legutóbb a polgárháborúsok, szintén a Madame-tól.

2. Frizura

Na, ide csak kedveseket szabad írni, mert rettentő nagy bátorságot igényelt a váltás :-)

Soha nem volt még ilyen rövid hajam. Az eredeti színét pedig tizennyolc éves korom óta nem láttam. Nyáron szokás szerint beállítottam a fodrászomhoz  - mivel félévente szokott látni, általában olyan hajat kérek, ami hat hónap elteltével is kinéz valahogy.

Ezúttal csak rámosolyogtam: színt, fazont, mindent rád bízok; annyit vágsz, amennyit akarsz. Szép leszel - ígérte -, Audrey Hepburnt csinálok belőled, jó?

Hát ki tud ennek ellenállni...?

Felszabadító, igaz? - kérdezte Millie, amikor meglátott. Nos, nekem először csak szokatlan volt, és nem mertem rövidnadrágot húzni, nehogy fiúnak nézzenek. Az első időkben csupa rózsaszínt, A-vonalú szoknyát, kecses szandált és könnyed blúzt viseltem. Két hét alatt viszont fülig beleszerettem az új hajamba. A harmincadikra pedig egy pár csuda fülbevalót kértem :-)

(Azóta egy kicsit hosszabb lett, és a vége egy picit kunkorog a fülemnél. Manófrizura.)

3. Szoknya

Ez az. Valami rejtélyes okból szeretem az öregasszony-színeket: a gombaszín szoknyához fekete felső és pezsgőszín-fehér gyöngyökből álló nyaklánc volt rajtam.

... szépen záródik ez a hét:

- kaptam két darab polgárháború előttről származó üveggolyót (technikailag nem is üveg, hanem festett agyag, mert akkoriban azt használták),

- Gyertyán szerint ma úgy festek, mint aki a húszas évekből lépett elő, és bármelyik pillanatban rákezdhetne charlestonozni (mit tesz egy selyemcsíkokból varrt gombaszín szoknya, egy hasközépig érő gyöngysor és az új kurta frizurám),

- remekül sikerült a hasraütésszerűen alkotott keleties vacsorám: a salátaágyra sült padlizsánkarikákat pakoltam, mindegyikre halmoztam egy kupacnyi görög joghurttal összekevert lágy kecskesajtot, aztán citromos sült pulykacsíkok következtek, majd összevágott menta, gránátalmamagok és - mivel a virágos ételeknek nem lehet ellenállni - körömvirágszirmok. Hűűű, de szép volt...!

- a zenekari próbán klasszul ment az új szám: a Summer of '69

- és az extrahosszú hétvégén tengerpartozunk egy jót :-)

Kedden jövök! Tally-ho!

..., mert ez így nem járja. Nyáron előszeretettel gyalogolok a munkából hazáig, csak éppen a cipősarkaimat szoktam kihagyni a számításból. Félúton általában már minden bajom van, és csuda véletlen, hogy épp itt helyezkedik el az egyszer már megénekelt Politics & Prose nevű könyvparadicsom.
Ezt persze tegnap már megint a pénztárcám bánta. Eredetileg japán szakácskönyvet böngészni tértem be: mostanában távol-keleti korszakomat élem a konyhában (ez persze az aktuális evőskönyvem szerzője, Linda Furiya bűne), és mióta rábukkantam egy keleti boltocskára, ahol a barna rizsecettől kezdve csilis szezámolajon át azukibabos mocsifagyiig (finom!) nagyjából bármit be lehet szerezni, egyre erősebb bennem a vágy, hogy a szusin kívül más autentikus japán ételekkel is megismerkedjek. Nos, japán szakácskönyv speciel pont nem volt, viszont rábukkantam a bolgár Silvena Rowe kelet-mediterrán receptgyűjteményére.
Én belátom, hogy az ételstylistok remekműveire roppantul fogékony vagyok, de most mondjátok meg: hát nem egy csoda ez a pár fotó...?

Ez itten grillezett ördöghal rózsaszirmos sóval

Ez meg itt az avokádósaláta rózsaszín grapefruittal, gránátalmával és sarkantyúka-virágokkal (apropó, valahol olvastam, hogy a sarkantyúka bimbója ecetben eltéve roppantul hasonlít a kapribogyóra. Én speciel kaprihoz könnyebben jutok, de biztos van, akinek ez érdekes).

Ez itt eper-hibiszkusz fagyi csinos Ezeregyéjszaka-pohárban

Cukorborsó- és vízitorma-leves hidegen, rózsaborssal fűszerezett, rózsaszirmos tejszínpöttyel

Görögdinnyés paradicsomsaláta fetával, mandulával és za'atarral

Ez pedig paradicsomsaláta gránátalmával és azzal a piros izével, amit sumacnak hívnak, és savanykás ízű, csaknem porrá őrölt, szárított bogyó. Asszem, magyarul szömörce.

Na ugye, hogy meg kellett venni. Délután szerzek is egy üveg gránátalmalevet, és előállítok belőle egy üveg gránátalmaszirupot. Aztán kibontakozok, B pedig reszkethet: a konyhát visszarepítem egyenest az Ottomán Birodalom korába.

(...early in the morning.)

Mondjuk ezt (klikk):

(a Polyvore segített)